Bruce Willis felesége friss fotókat posztolt a férjéről
Néhány nappal az után, hogy a színész bejelentette a visszavonulását, a képek alapján a természetben talált megnyugvást a házaspár.
Néhány nappal az után, hogy a színész bejelentette a visszavonulását, a képek alapján a természetben talált megnyugvást a házaspár.
A Netflix és a Sony is felfüggesztette a készülő projektjeit az Oscar-díjas színésszel.
Kognitív képességeit befolyásoló betegsége, afáziája miatt felhagy a színészi pályával Bruce Willis - jelentette be nemrég a családja. A világsztár nemcsak hős rendőrt, kopasz rosszfiút, beszélő kisbabát és vicces gengsztert alakított, hanem lányát egyedül nevelő szexgépet és magányos sheriffet is. De milyen utat járt be az amerikai-német színész, hogyan lett bárokban harmonikázó, majd magánnyomozóként dolgozó középkorú férfiból A simlis és a szende főszereplője? És melyek a legemlékezetesebb alakításai? Fényképes visszatekintésünk következik.
A Netflix egyik legnépszerűbb sorozatának új évada pár hét múlva debütál.
A házasságuk az után került ismét a reflektorfénybe, hogy a színész az Oscar-gálán a felesége védelmében megütötte Chris Rockot a színpadon.
Renate Reinsve, a 2021-es norvég sikerfilm színésznője kapja az egyik főszerepet a The Governesses című filmben.
Mit mond el a rendszerváltás után született generációnak a szakkollégiumi mozgalmak, a demokratikus ellenzék formálódása idején játszódó kémtörténet, A besúgó? A magyar HBO-sorozat készítői mennyiben mintázták Orbán Viktorról a sorozat karizmatikus politikuspalántáját, Száva Zsoltot? A valóság és a fikció közötti párhuzamokról beszélgettünk Szentgyörgyi Bálint író-rendezővel, Miklauzic Bence, Mátyássy Áron rendezőkkel, a főszerepet alakító Váradi Gergellyel, illetve Szász Júlia és Varga Ádám színészekkel.
Asghar Farhadit egy volt diákja vádolta meg azzal, hogy engedély nélkül használta fel a dokumentumfilmjének cselekményét.
A cannes-i fesztivál kedden hivatalosan bejelentette, hogy Baz Luhrmann Elvis Presleyről forgatott életrajzi filmjét a május 17. és 28. között megrendezendő idei seregszemlén mutatják be.
Június 9-én debütál a hazai mozikban A játszma, amelyben a színész által játszott karakter sztrókon esett át. Mutatunk egy werkfilmet is a forgatásról.
Első nekifutásra készített mesteri filmet egy fiatal magyar rendező: a Kilakoltatás nemcsak vicces, okos és sokrétegű, Fazekas Máté Bence pedig olyan biztos kézzel rendezte meg, mintha évtizedek óta csak filmeket rendezne. Jó filmeket.
Az RTL Klub új dobása, A Séf meg a többiek egyszerre hat elavultnak és divatosnak. Az első részek alapján a Hámori Barbara producerhez (A mi kis falunk, Drága örökösök, Keresztanyu) köthető, Anger Zsolt és Spáh Dávid rendezésében megvalósult új sorozatból szósz helyett egyelőre csak gyenge poénok csordogálnak, a legtöbb színész viszont jól hozza a rábízott karaktert.
A legrosszabb filmes teljesítményéért járó díjat a szervezők azután vonták vissza, hogy kiderült, a színész afáziás, és felhagy a színészettel.
Egyetemi kollégiumban szervezkedő demokratikus ellenzék, a Nyugat lassú és sokszor nem is teljesen legális becsurdogálása a létező szocializmus mindennapjaiba, szerelem, bulizás, árulás 80-as években. Az HBO saját fejlesztésű sorozata izgalmas kémsztori, de közben korrajz és szórakoztató „így jöttem” történet is.
Az alkotók az „embert próbáló időszakokban is rögzítették az úszó életének lényeges eseményeit”.
Hildebrand István operatőr, rendező, a nemzet művésze, a magyar és egyetemes filmtörténet meghatározó alakja volt.
Sokkal drágábbak a jegyek, és így is viszik, mint a cukrot.